Karácsony, a szeretet ünnepe. És persze az őrült költekezésé. Mindenki ezerrel rá van pörögve arra, hogy mit vegyen szeretteinek. Akadnak olyanok, akik már hetekkel Szenteste előtt beszerzik az ajándékokat, míg mások az utolsó utáni pillanatra hagyják. Így van ezzel a Hull a pelyhes főhőse, Howard Langston is, akit felesége már két hete megkért, hogy vegye meg fiuknak a nagyon menő Turbo Man babát, azonban elfoglalt üzletemberként természetesen teljesen kiment a fejéből. Apuka persze nagy gázban van, mert a figura már szinte beszerezhetetlen, így őrült harcot kell vívnia az idővel és egy mindenre elszánt postással.
A Hull a pelyhes ha ma készülne jó eséllyel azon nyomban rányomnánk a vérgagyi jelzőt és húznánk is le az illemhelyen. Azonban van nem egy nagy előnye, ami miatt mégis egy mind a mai napig roppantmód szórakoztató filmként lehet rá tekinteni. Egyrészt hiába dolgozik olyan sablonokkal, melyek már egy újszülött számára sem okoznak meglepetést – valami az utolsó pillanatra marad; a gyerek egy nagy pillanatának lekésése; a nagy finálé előtt mélypontra jutó főhős és természetesen elmaradhatatlan a sallangos mondanivaló. –, jól adagolja őket, illetve a relatíve feszes tempóval ügyesen kompenzálja mindezeket. A kötelező köröket hamar lefutjuk, így csakhamar áttérünk a baba utáni hajszára, így sorra jönnek az elvetemültebbnél elvetemültebb jelenetek.
A humorra nem lehet panaszunk, mert hiába akad nem egy igencsak bugyuta jelenet, ezekre általában jut legalább egy olyan poén is, melyen egy felnőtt is jókat tud nevetni. Ehhez természetesen kellett a remek színészgárda is, akik szívvel-lélekkel játszanak. Schwarzenegger ahogy vígjátékaiban már megszokhattuk, elképesztően lelkes. Ha ez nem lenne elég, Sinbad személyében kapott egy remek társat is. A kettejük közötti kémia remekül működik, így az összes közös jelenetük aranyat ér. De feltűnik Schwarzi egykori társa is, James Belushi (Vörös zsaru), aki rövid játékideje ellenére üde színfoltját képezi a filmnek, mint az elvetemült Mikulás banda vezére. Nem mellesleg a piros ruhások elleni bunyó a film igazi csúcspontja.
Hazánkban a mozi azért viszonylag nagy népszerűségnek örvend, melyhez a kiváló szinkron is rengeteget hozzáad. Szinkronszínészeink egyenesen brillíroznak (Reviczky Gábor, Gesztesi Károly, Tordy Géza, Kovács Nóra), és a legkisebb szerepekre is sikerült kiváló hangokat felkérni (Bács Ferenc, Balázs Péter, Dörner György, Kristóf Tibor).
A Hull a pelyhes egy fenemód szórakoztató mozi a ’90-es évekből, annak minden ostobaságával és bájával. Mint említettem, ha ma készülne, azonnal rásütnénk a vérgagyi jelzőt. Azonban ez a film még egy olyan korszakban készült, amikor az alkotók szívvel-lélekkel dolgoztak. Hiába táncol a mozi olykor az idegesítő és a szerethetően ripacskodó határán, az összhatásnak sikerül szerethetőnek maradnia.
Ui.: Ti tudtátok, hogy a stáblista után van egy jelenet?
