Csalódtam. Hatalmasat. Már-már a könnyeimmel küszködtem.
Azt hittem ugyanis, hogy az 1988-as The Dead Pool című Piszkos Harry mozi második részére váltottam jegyet, aztán végig valami piros ruhás bohóc ugrált a vásznon, folyamatosan káromkodott és kiszólt a nézőkhöz, akik jókat derültek rajta. Jó, viccet félretéve a Deadpool 2-ben tényleg pozitívan csalódtam, ugyanis volt bennem egy kis félsz a tesztvetítés utáni hírek miatt, de most, hogy láttam a mozit, csak ajánlani tudom.Az első film 2016 egyik legnagyobb dobása volt, annak ellenére, ha a néző kicsit mélyebbre ás, be kell látnia, hogy egy rém egyszerű eredettörténettel van újfent dolga, csak az idősíkokkal való játszadozásnak hála ez kevésbé feltűnő. De egyébként is, a jópofa karakterek, a szépen megkoreografált akciók, az olykor kicsit talán fárasztó, de egyébként remek humor bőven elvitték a hátukon a filmet, mely egyúttal eszébe juttatta Hollywoodnak, hogy ma is van létjogosultságuk az R besorolású akciófilmeknek.
A kritikai és pénzügyi siker után nem csoda, hogy zöld utat kapott a folytatás, melynek bizonyos téren sikerült megugrania a szexbábunak öltözött zsoldos első bevetését. A történet újfent nem váltja meg a világot, viszont az alkotók lazán csinálnak viccet ebből is, így kapunk egy zseniális főcímet, valamint hősünk is gyakran odaszúr a forgatókönyvírók trehányságának. Kicsit komolyabbra fordítva a szót, viszont az is igaz, hogy a történet megint nagyon alibi, ami csak alapul szolgál a príma akciójeleneteknek, valamint gegek egész armadájának. Bár megjegyzem, az érzelmi töltet kifejezetten jól működik, egy-két viszonylag meghatóbb pillanat is akad, melyek jól kompenzálják a forgatókönyv gyengeségeit.
De a mozi igazi erejét újfent az említett akciók és poénok adják, és persze a karakterek. Előbbiek jóval látványosabbak és grandiózusabbak, mint az első epizódban, hála a nagyobb költségvetésnek. Itt-ott azért persze befigyel a green-screen és a gyengébb CGI, azonban a koreográfiák és az elsütött egysorosok, beszólások bőven feledtetik mindezt. Humor terén is sikerült egy jó lapáttal rátenni az elődre. Sokkal több kikacsintás, popkulturális utalás akad, illetve a szuperhősfilmek kiforgatása is megkapja a magáét újfent. Nem egyszer röhögtem fel hangosan, sőt, volt amikor a közönség olyannyira nevetett, hogy a következő poénról sikerült is lemaradnom. Az X-Force toborzásánál és első bevetésénél szerintem az egész nézőtér könnyesre röhögte magát. A Deadpool 2 csúcspontja volt az a rész.
De nem csak az utalások terén érdemes szemfülesnek lenni, hanem a cameok miatt is, ugyanis sokszor a legváratlanabb pillanatokban dobja be őket a mozi. És egy fontos dolog: a stáblistás jeleneteket várjátok meg mindenképp! Tegnap a közönség nálunk az első után felpattant és csordaként elkezdett kivonulni, aztán leesett nekik, hogy még nincs vége a mókának. Úgyhogy a nézők fele állva nézte meg őket, így ügyesen kitakarva a vászon egy részét az árnyékukkal. Ezúton is köszönöm nekik, hogy nem bírtak visszaülni.
Reynolds újra brillírozik a szerepben. Folyamatosan löki a sódert, hogy aztán néha-néha lassítson és bemutassa Deadpool érzelmesebb oldalát is. Bár a figura talán egymaga elvinné az egész filmet, szerencsére feltűnnek a régi arcok ― Dopinder,Kolosszus, Vak Al ― kapunk jó néhány új szereplőt is. Josh Brolin igazi '90-es évekbeli akcióhősként feszít a vásznon, Zazie Beetz pedig elképesztően jópofa és csinos a mindig mázlista Dominóként. Kérdés ugye, hogy egy akciófilmbe mennyire jó ötlet gyerekszereplőt tenni, hiszen simán az ember idegeire tudnak menni, viszont azt mondom, Julian Dennison bőven elviselhető volt, mi több, nem egy remek poénja is volt, szóval nem kell miatta aggódni.
Végezetül a kérdés: A Deadpool 2 jobb-e, mint az első rész? Nem feltétlen. Tény, hogy jó pár dologban sikerült rápakolni az első részre, azonban néha mégis az az érzésem támadt, hogy kicsit biztonsági játékot űz a mozi. Persze, ehhez az is hozzátartozik, hogy itt már nincs meg az újdonság varázsa és folytatásról lévén szó, más elvárásokkal ül be az ember a moziba. Ennek ellenére azt mondom, a Deadpool 2 méltó folytatása lett az első résznek, ugyanis ha nem is ugrotta meg az általa felrakott mércét, de bőven elérte azt. Igazi családi mozi!