FILMDOKI

FILMDOKI

2017-es évösszegző

2018. január 06. - Filmdoki

Íme tehát a beígért 2017-es filmévem összegzése. 2014 óta listázom a filmnézéseimet, eddig ezt egy külön dokumentumban tettem, de hála a snitt.hu weboldalnak - aki nem ismeri, annak ajánlom figyelmébe - most már még esztétikusabban tudom listázni az éves filmezéseimet. Persze azért a jó öreg word dokumentumot is vezetem.

Ha már megemlítettem, akkor íme 2014-től a filmnézéseim végeredményei:

eddigi_filmevek_1.png

2016-ban volt a csúcs, amit 2017-be meg is döntöttem, ugyanis tavaly 193 filmet néztem meg. Hozzá kell tennem, hogy volt jó pár rövid némafilm, illetve George Lucas rövidfilmjét, az Electroinic Labyrinth THX-1138 4EB-t is ide számoltam. A 193 filmből 59 volt újranézés, melyek java vagy nagy klasszikus, vagy személyes kedvencem, esetleg egy maraton miatt ejtettem sort néhányra (Rémálom az Elm utcában filmek). 
Mint a fenti táblázatból látható nem túl gyakran járok moziba, viszont idén kicsit többször tettem oda kiruccanást, egészen pontosan 8 alkalommal, melyek között szerepelt egy újranézés is a Terminátor 2. - Az ítélet napja 3D személyében. Moziélmény tekintetében nem mellesleg Cameron filmje abszolút vitte a prímet, de az Amadeus, a Majmok bolygója - Háború, A fegyvertelen katona és a Logan is nagyon ott voltak a szeren. Az Alien - Covenant azonban igen nagy csalódás volt, álmomban sem hittem volna, hogy Scott így el fogja rontani a Prometheussal felvezetett eseményeket. 
A 193 megnézett filmből összesen 19-re adtam maximális tíz pontot, ezekből viszont 17 újranézés volt, így az új megtekintésekből mindössze 2 ért el ennyit. A Ballada a katonáról és a Titokzatos folyó nagyon betaláltak nálam, így aki esetleg még nem látta őket, az tegyen velük egy próbát. Hat film kapott 9,5 pontot, melyekből kettő volt újranézés.Kemény 33 film kapott 9 pontot, ami azért egész szép eredmény, bár ezekből 18 darab újranézés volt. Egyetlen film sem kapott 1 pontot, viszont kettő kapott 2 pontot. A félelem galaxisa és A zongoratanárnő igazán kínszenvedést jelentettek, bár előbbinek legalább bájosan volt szar, utóbbi pedig nemes egyszerűséggel nem az én ízlésvilágom. A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet szintúgy közel járt a 2 ponthoz, de végül kapott egy kegyelmi 3-ast. Idén talán az a film húzta fel leginkább az agyam. Nem szokásom leállítani filmet, még ha rossz, akkor sem, de ezt legalább háromszor le kellett, annyira fájdalmas volt. Az idei év átlaga így 6,02 lett.

Ha mindenképp kellene egy ötös kedvenc lista az idén először látott filmekből, akkor a következőket mondanám:

1. Titokzatos folyó
2. Ballada a katonáról
3. Robin Hood kalandjai
4. Nyugaton a helyzet változatlan
5. Amadeus

Az öt legnagyobb csalódás:

1. Alien - Covenant
2. Szárnyas fejvadász 2049
3. Elpusztíthatatlanok
4. Sugarlandi hajtóvadászat
5. Jason Bourne

Pontozások eloszlása:

filmek_tablazata.png

Íme a megnézett filmek listája a végére. Megjegyzem, hogy a pontozás gyakran a megtekintés utáni értékelést tükrözi, nem biztos, hogy most is ugyan ennyit adnék egy-egy filmre.

filmlista.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr3713554701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagareboshi GIN 2018.01.06. 19:42:23

Jó kis lista lett!
A Zsivány Egyes meg tényleg egy kínszenvedés volt.

Filmdoki 2018.01.06. 20:20:36

@Nagareboshi GIN: Legközelebb közös filmnézésre - ami nem mozis - valami értelmesebbet kell betervezni. Például Batman és Robin :D

Filmdoki 2018.01.06. 21:22:16

@Nagareboshi GIN: Az tuti! :D "Jég veled Batman!"

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2018.01.06. 22:35:40

Jó kis lista lett! Én nem írtam így ki mert a havi filmes naplóm ezt a szerepet betölti, de tavaly kb. 360-400 filmet néztem meg az újrázásokkal együtt. ;)

Filmdoki 2018.01.08. 15:50:25

@Tomlion: Köszi ;) Az nem semmi mennyiség azért :D
süti beállítások módosítása