Peter Jackson A Gyűrűk Ura trilógiával örökre beírta magát a filmtörténelembe, hiszen a Tolkien művéből készült három filmjével olyan grandiózus moziélményt készített, melyre csak kevesen képesek. Az új-zélandi rendező azonban kasszarobbantó szériája előtt a horror műfaján belül tevékenykedett leginkább (Ízlésficam, Hullajó!). Mennyei teremtmények című drámája után kapta meg a felkérést Robert Zemeckistől, hogy rendezze meg a Törjön ki a frász! című horror-komédiát.
Jackson mindenképp mérföldkőnek tartja eme munkáját, ámbár nem azért mert akkora sikert aratott volna vele, sokkal inkább azért, mert ez volt az egyik első lépés, mely elvezetett a Középfölde-trilógia megalkotásához. A Weta Digital számára pedig remek lehetőség volt, hogy kipróbálhassák a komolyabb vizuális effektusokat. Mindemellett Jacksonnak azért is fontos munkája a Törjön ki a frász!, mert ez vezette őt át az új-zélandi független filmek világából a hollywoodi nagy költségvetésű mozikéba.

A  történet eredetileg egy Mesék a kriptából epizód lett volna, azonban Zemeckis elég potenciált látott benne, hogy egy mozifilmmé bővítsék ki. A forgatókönyvet így Peter Jackson és felesége, Fran Walsh írta meg. A sztori középpontjában Frank Bannister áll, aki néhány éve autóbalesetet szenvedett feleségével. Míg kedvese meghalt, addig ő képes lett kapcsolatba lépni a szellemekkel, így építészi hivatásával felhagyva szelleműzőnek áll. Persze teszi ezt nagyon rafináltan, hiszen lepaktált néhány kísértettel, akik a kiszemelt célpontoknál riogatnak egy kicsit, otthagyják Frank névjegyét, aki a halálra rémült kuncsaftok hívására nyomban ugrik is. A probléma ott kezdődik, mikor feltűnik egy nem túl barátságos kísértet is, aki sorra szedi áldozatait. A gyanú persze Frankre terelődik, így kénytelen maga felgöngyölíteni az ügyet, melyben egy Lucy nevű doktornő is segíti.

A film 1996-ban került a mozikba, hogy aztán hatalmasat bukjon. Az egyik probléma az volt, hogy Zemeckis és Jackson mindenképp ez év októberében, a halloweeni szezon alatt szerették volna a mozikba küldeni, a stúdió elképzelése viszont az volt, hogy ez lesz a nyár nagy dobása, így már júliusban vetíteni kezdték. A 26 millió dolláros költségvetés viszont épphogy megtérült. Csak 29 millió dollárt sikerült összehozni, így a 3 milliós nyereség igencsak elenyészőnek nevezhető.
De ennyire rossz lenne a film? Zemeckis és Jackson a stúdió hibás döntésében látja a bukás okát, melyben lehet valami, viszont csak erre fogni, véleményem szerint igen nagy hiba. Tény, hogy októberben minden bizonnyal több nézőt csalogatott volna a moziba ez a film is, de a nem épp lelkendező kritikai fogadtatáson ez mit sem változtatott volna. Bár jó pár kritikus dicsérte is a filmet, addig Roger Ebert az egészet egy demo filmként tudta jellemezni, melyet egy ügyes trükkmester mutat meg a stúdiónak, hogy aztán munkát kaphasson. Tény és való, a Törjön ki a frász! maszkjai és komputer generálta effektjei mind a mai napig megállják a helyüket. A CGI egyáltalán nem tolakodó és az esetek többségében tényleg akkor alkalmazták, amikor szükség volt rá. A látvány viszont nem minden egy film esetében, mint tudjuk.

Kissé túlzónak érzem Ebert állítását, mely szerint a film csak egy demo, de abban van valami, hogy nem áll össze egy olyan egésszé, hogy maradandó filmélmény legyen. Michael J. Foxot öröm volt látni, azonban a forgatás igencsak kimerítő volt számára, hiszen Parkinson-kórja ekkor már többször súlyosan megmutatkozott, így a stábnak is hozzá kellett igazodnia a forgatás során. Fox azonban kitartó volt és ragaszkodott hozzá, hogy befejezi a filmet, sőt, az egyik jelenetben utalnak is a betegségére. Sajnos ez volt az utolsó mozifilmje, melyben főszerepet játszott, ugyanis az új-zélandi forgatás során túl sokat kellett távol lennie a családjától, így inkább visszatért a televízió képernyőjére. Fox egyébként hozza a szokásos formáját, így nagyon is szerethetővé teszi Franket, annak ellenére, hogy szélhámos. A cselekmény során összemelegedik a Trini Alvarado alakította Lucyval. Ez a kialakuló szerelem kicsit ingatag lábakon áll, de maradjunk annyiban, hogy ez a legnagyobb probléma vele. Alvarado és Fox jó párost alkotnak, megvan közöttük a kémia is, illetve hála a játékuknak van két főszereplő, akikért lehet izgulnunk.
A mellékszereplők között is vannak igen emlékezetes alakok. Így beugrik egy kicsit Jake Busey, aki furcsa arcszerkezetének köszönhetően természetesen a rosszfiú szerepét tölti be. A Dee Wallace által alakított, anyjával élő tébolyodott nő is remekül beleillik a képbe, és az ő történetszála, ha nem eget rengetően újszerű, de hozzáad a filmhez. Sőt, egyfajta cameo erejéig beugrik R. Lee Ermey, aki az Acéllövedékben látott figuráját játssza el újfent. Jackson és Walsh egyébként valóban a Kubrick klasszikusában szereplő őrmestert vették alapul a temetőőr megalkotásakor, ám mivel nem találtak megfelelő színészt az életre keltésére, ezért végül felkérték Ermey-t, aki örömest elvállalta a feladatot.
Sajnos két igazán remekbeszabott figura így is kevés teret kap, nevezetesen a három szellem közül kettő, akik Frankkel laknak. Cyrus (Chi McBride) és Stuart (Jim Fyfe) szolgáltatják a legtöbb igazán vicces jelenetet, mégis nagyon háttérbe vannak szorítva, hogy aztán teljesen váratlanul végezzenek velük. Erről még lesz szó kicsit lentebb.
Ellenben a Jeffrey Combs által alakított FBI ügynök az egyik legidegesítőbb karakter, akit valaha láttam. Elvileg Mulder ügynököt hivatott kiparodizálni, de én semmi parodisztikusat nem éreztem a személyében. Persze, zizzent, vannak fóbiái, viszont sokszor feltűnése lelassítja a cselekményt, megnyilvánulásain pedig inkább a fejem fogtam, mintsem nevettem. A film legnagyobb hibája azonban egyáltalán nem ez.

Jackson rendezése kicsit ingadozó, ami igazából a forgatókönyvből eredeztethető. A film horror-komédiaként van besorolva, tehát a néző nem csoda, ha feketehumort és groteszk jeleneteket vár a játékidő során. Nem mellesleg a rendező személye is okot ad erre, hiszen a Hullajó!-t a műfaj rajongói az egyik legjobb horror-vígjátékként tartják számon. (E sorok írói erről nem tud nyilatkozni, mivel nem volt még hozzá szerencséje). A gondok ott kezdődnek, hogy a film nagyon rosszul ingázik a két műfaj között. A nyitány valóban félelmetes, aztán az első szelleműzésen jót nevetünk, majd e mintát követve váltakoznak a jelenetek. A humorosabb részek azonban sokszor erőtlenek, nem eléggé viccesek, bár vannak igen jópofa részek, mint a múzeumi akciózás, illetve a két szellemhaver beszólásain is jókat lehet nevetni, mint említettem. Jackson akkor van igazán elemében, amikor a frászt kell hoznia a nézőre. Az atmoszférát ilyenkor a csúcsra járatja, ezeket a jeleneteket tényleg belengi egyfajta misztikum és ridegség. Klasszikus elemeket is felhasznál, így van ódon, kísértetház és egy elhagyatott kórház is, ahol a finálé is játszódik. Ez az utolsó nagyjából tizenöt-húsz perc talán a film legizmosabb része, ahol tökéletesen keveredik a horror a vígjátékkal. A gond viszont tényleg az, hogy a játékidő nagy részében azt lehet érezni, hogy a film két verzióban készült el, egy humorosban és egy félelmetesben, végül aztán a kettőből ollóztak össze egyet.

Maga a történet is olykor elég átgondolatlan, rosszul hagy félbe szálakat. Például az éttermi haláleset után Frank elkezdi üldözni a gyilkos szellemet, így viszont rá terelődik a gyanú, hiszen azt hiszik ő ölte meg a mosdóban a férfit. Miért nem jelezte az étteremben, hogy valaki meghalt az illemhelyen? Aztán a következő alkalommal majd a gyilkos nyomába eredhetett volna. Ott van még Lucy férjének jelenléte is, aki szellemként visszatér, így azt hihetnénk majd több teret kap a játékidő alatt. Ehelyett az említett éttermi eset után ő is alig szerepel, végül pedig a kaszás őt is utoléri. Bizony, a szellemeket is képes megölni a film rosszfiúja. Ez teljesen váratlanul ért és semmiféle magyarázatot nem adnak erre. Először Frank öreg szellemcimboráját vágja ketté - akit alig ismerhettünk meg, így igazán sajnálni sem tudjuk -, majd Lucy férjét, és ugye Cyrust és Stuartot. A vicc az, hogy történet végén kiderül, hogy ez semmiféle hatással nincs rájuk, szimplán a mennybe kerültek. A filmnek van egy bővített, mintegy két órás verziója is, mely lehet választ adna ezekre a dolgokra, viszont már a moziváltozatban is illő lett volna ezeket tisztázni.

A DVD kiadásról:
A film külföldön sokkal jobb kiadást élt meg, bár ez nem csoda. Mi kénytelenek vagyunk beérni az egylemezes verzióval, melyen a film moziváltozata található meg, illetve Peter Jackson rövid bevezetője. Az amerikai kiadáson megtalálható a film mozis és bővített verziója is, viszont mi kénytelenek vagyunk beérni előbbivel. A hazai kiadás tehát igen egyszerű, de a kép kifejezetten szép, a magyar szinkron - ami kifejezetten jól sikerült - pedig hiába csak surround, egész szépen szól. 

A Törjön ki a frász! tipikus esete annak, mikor a nagy nevek nem jelentenek teljes garanciát a jó filmre. Persze, azt a bukást nem érdemelte ki, amit kapott, viszont a műfaji ingadozás elkerülésével és néhány karakter bővebb kibontásával sokkal emlékezetesebb darabbá válhatott volna. Peter Jackson számára így is ugródeszka volt ez a film, e szempontból pedig nem elhanyagolható. Vegyes érzelmekkel álltam fel utána, ennek ellenére egyszeri kikapcsolódásnak megtette. Így Mindenszentek táján pedig még hangulatos is megnézni.