FILMDOKI

FILMDOKI

Elpusztíthatatlanok (1988)

2017. december 03. - Filmdoki

Nemrégiben volt az oly nagy dobra vert Black Friday, mely során az emberek képesek egymást agyontaposni, hogy 50% kedvezménnyel jussanak hozzá egy tévéhez, villanyborotvához vagy esetleg valamiféle kacathoz, amit lehet, hogy aztán két hét múlva nem is fognak többet használni. De megvesszük, mert belénk táplálják tudat alatt, hogy kell, szükségünk van rá, mellé most olcsó is. Vásárolj, mert attól boldogabb leszel. Ennyit megengedhetsz magadnak... És ne mondja senki, hogy rá sose volt semmi ilyen hatással, mert én is bevallom, hogy bizony vettem már meg - most maradjunk a filmes témánál - DVD-t úgy, hogy le volt értékelve, pedig nem láttam korábban a filmet, de olcsó volt, így nem hagyhattam ott. És bizony ez van, társadalmunknak már lételeme a nagymértékű fogyasztás.
De itt nem csak az elektronikai cikkekre és élelmiszerekre kell gondolni. Ott van a média is. Mondhatni a nap 24 órájában folyamatosan új információkkal bombáznak minket, szinte már szelektálni se tudjuk, hogy az adott hírből mennyi igaz, mert épphogy meghalljuk, hogy felrobbantottak valamit, a következő pillanatban már azt az információt kapja az agyunk, hogy kiraboltak egy bankot. De ugye ott vannak még a drága jó televíziós műsorok, melyekkel gyönyörűen lehet buta embereket felnevelni. Mert ugye milyen szórakoztató, hogy VV Alekosz nem esett ki, mert nagyobb tapló, mint VV akárki. Dobok is rá egy SMS-t jövő héten. Elszomorító a helyzet, sokakat pedig ezek a dolgok álomba ringatnak és egy teljesen más világot látnak. Ezt társadalmi jelenséget mutatja be John Carpenter 1988-as Elpusztíthatatlanok című filmje.

they_live_xlg.jpg

A horror pápája Ray Nelson 1963-as Reggel nyolc órakor (Eighto'clock in the morning) című novelláját vette alapul filmjéhez, melyben a Földet gyíkszerű idegenek - bizony, a gyíkemberek köztünk vannak! - szállták meg, és egy speciális rádióhullám segítségével sikeresen leplezik jelenlétüket az emberek előtt, sőt ezzel a hullámmal elfedik az igazságot is: a plakátok, az újságok és a rádió is mind-mind azt szajkózza: Vásárolj! Szaporodj! Aludj! Ne ébredj fel! George Nada egy véletlennek köszönhetően viszont felnyitja szemét és meglátja a dolgok igazi oldalát. Nem marad tehetetlen, felveszi a harcot a gyíkemberekkel. A novella angol nyelven megtalálható az interneten, érdemes elolvasni, ugyanis alapfokú nyelvtudással is bőven megérthető.
A szösszenetnyi történet később képregény formájában is megjelent, majd Carpenter fogta és kicsit a saját és a '80-as évek szájízének megfelelően átszabta, de a történet váza és mondanivalója így is megmaradt. A rövid novellához rövid film dukált, ugyanis a rémisztgetés nagymestere egyáltalán nem nyújtotta túl a játékidőt, mely mindössze 90 perc. A tömörség persze nem feltétlen hátrány, viszont a film stáblistája alatt azért elgondolkodtam azon, hogy biztos elég volt-e ez a másfél óra a történetnek? Ugyanis Carpenternek nem teljesen sikerült eltalálnia az arányokat, és ehhez jön még a meglehetősen egyenetlen rendezés és cselekményvezetés.

5_1.png

Nézzük is szép sorjában! Mint említettem, Carpenter a cselekményen nem változtatott sokat, sőt, bizonyos bővítések kifejezetten jól sültek el. Az első harminc perc egy igen komótos expozíció, melyben megismerjük főhősünket, Nadat - spanyolul annyit tesz: semmi -, aki a válság miatt Detroitból Los Angelesbe utazik, hogy állást találjon. Egy hajléktalanoknak fenntartott szállón húzza meg magát, melyet a szomszédos templom üzemeltet. Azonban Isten házában nem a kórus előadását tökéletesítik, hanem egy napszemüveget, melyből Nada szerez is egy dobozzal, hogy aztán egyet felvéve a dolgok mögé lásson.
Ez a kimért felvezetés meglepő módon jól állt a filmnek, bár sokak szerint unalmas és fölösleges. Meglátásom szerint viszont ez a lassú tempó igenis dramaturgiai funkcióval bír, egyfajta vihar előtti csend ez a cselekmény szempontjából, valamint Carpenter ügyesen épít fel vele egy apokaliptikus világot úgy, hogy mindvégig a jelenben vagyunk. A párbeszédek minimálisra vannak korlátozva, inkább a képek beszélnek önmagukért. Kísérteties ahogy az emberek a televíziókészülékeket bámulják vagy épp hihetetlen lenézően bánnak a másikkal. Ritka az, aki valóban emberhez méltóan bánik felebarátjával. A nyomasztó hangulat aztán a hajléktalanszálló elleni támadás jelenetsorában csúcsosodik ki. A fokozatosan megjelenő rendőrök és kommandósok, a fejvesztve menekülő emberek és az éjszakai eget nyaldosó lángok látványában van valami megmagyarázhatatlanul hátborzongató.

1_3.png

A cselekmény itt vesz egy éles váltást és egyben elérkezünk a film csúcspontjához is, mikor Nada először felvéve a napszemüveget szembesül az igazsággal. Roppant egyszerű, már-már túl egyszerű ahogy Carpenter rámutat az média és a vezetés által elkövetett agymosásra, mégis elképesztően hatásos. Ha tehetném mindenkivel megnézetném ezt a pár perces jelenetet. Innen fogva a sztori szempontjából igazából két lehetőség volt elképzelhető: vagy felvesz folytatja a lassabb tempót és így mélyed el még inkább a társadalomkritikába, vagy a '80-as éveknek megfelelően kicsit pörgősebb és akciódúsabban adagolja mindezt. Carpenter utóbbi mellett döntött és a bankos idegenirtás láttán fel is csillant a szemem, hogy a film ezek után egy szarkasztikus és akciódús stílust vesz fel, de legnagyobb sajnálatomra ez után a kis akciószekvencia után hihetetlen lejtmenetbe kapcsol és abszolút leredukálódik egy szimpla B-filmmé, mely már tényleg végletekig halmozza a fölösleges jeleneteket.
Mert hiába az első fél óra lassúsága, mikor ez után egy jó hét perces bunyót kell néznem a két főszereplő között, melyben van egy-két viccesebb momentum - főleg, mikor Frank szét akar törni egy sörösüveget, hogy azzal sebezze meg Nadat, de az egész üveg szilánkokra törik -, de igazából csak piszkosul megakasztja a cselekményt, a nevetségességét pedig fokozza, hogy az egész arra megy ki, hogy Frank vegye fel a napszemüveget. Nem mellesleg ez a jelenet az eredeti elképzelés szerint mindössze húsz másodperces lett volna, de Carpenternek annyira tetszett, hogy végül az egészet bent hagyta a kész filmben. Örülök, hogy ő jól szórakozott, de a nézőkre is gondolhatott volna, bár, sokak így is odáig vannak ezért a verekedésért.

4_1.png

A játékidő hátralevő része pedig már abszolút semmilyen, mondhatni, igazi tévéfilmes hatása van az egésznek. Ezen nem segítenek a színészek sem, ugyanis Carpenter ügyesen rajtuk próbált spórolni, így egy idő után szinte fáj nézni, ahogy egy rakás ember színészkedésnek látszó valamit akar magából kierőltetni. Az abszolút mélypontot Meg Foster képviseli, akinek nem elég, hogy félelmetesen világoskék szemei vannak, de azokkal olyan üresen mered a semmibe, hogy az ember elgondolkodik: Biztosan nem egy robot ez a nő? Két személy mentheti a menthetőt. Az egyik Keith David, aki a rendező A dolog című filmjéből, illetve Oliver Stone A szakasz című vietnami háborús drámájából lehet ismerős, a játékrajongóknak pedig szerintem elég, ha annyit mondok: Mass Effect trilógia, Andersen. Carpenter Frank szerepét már a kezdetektől Keithre szabta, aki valóban egyfajta színvonalat visz a produkcióba. A másik személy, aki dicséretet érdemel, az a Nadat alakító dPiper, aki még csak nem is színész, hanem pankrátor volt. Ennek ellenére nagyon szimpatikusan alakítja a főhőst, aki nincs túldimenzionálva. Piper még hozzá is adott a figurához, ugyanis az ikonikus: I have come here to chew bubblegum and kick ass... and I'm all out of bubblegum. szöveget még a pankrációval kapcsolatos interjúk miatt alkotta meg, de úgy gondolta, hogy ebben a filmben érdemes volna elsütni. Ez végül ugyebár annyira ütős lett, hogy később a Duke Nukem nevű játék is felhasználta.

2_2.png

A játékidő közepén történő toporgás után sajnos nem sokat javul a helyzet, ugyanis a földalatti mozgalommal nem foglalkoznak túl sokat, sőt, gyors feltűnésük után szépen le is mészárolják őket, így a felvezetésben kapott információkon túl semmit nem tudunk meg róluk, pedig igen érdekes lett volna foglalkozni azzal, hogy miként ébredtek fel az idegen által sugárzott jelek okozta "álomból". Helyette megmarad az egész mozgalom egy nagyjából harminc fős fegyveres csoportnak és ennyi. A televízió székházának ostroma nyújt egyfajta felüdülést, illetve az utolsó képsorokban még megcsillantja Carpenter, hogy milyen is lehetett  volna ez a film - nem mellesleg saját filmjeinek is odaszól egy kicsit -, de ez számomra nem volt elég, hogy elégedetten álljak fel.
3_2.png

A DVD kiadásról:
A film első hazai megjelenése az InterCom jóvoltából történt a Legendák Klubja sorozat kiadványai között. Ennek lemezén található volt egy werkfilm, egy előzetes és egy alkotói életrajz is. A B-Roll pár évre rá ezeket a kiadványokat sorra piacra dobta újra, csak jóval fapadosabb formában. Nekem ez utóbbira sikerült lecsapnom viszonylag olcsón. A borító szinte egy az egyben ugyan az, a hátulsó borító elmegy, igazából a vörös háttér előtt álló Nada az, ami igazán jól néz ki rajta. (KORREKCIÓ: Ez a nagyon menő alak igazából nem is Nada, sőt, nem is az Elpusztíthatatlanokhoz kapcsolódik a kép, hanem Carpenter egy korábbi filmjéhez, egészen pontosan az 1976-os A 13-as rendőrőrs ostromához.) A menü a borító képe, de kellően hangulatos. A kép B-Roll nem rossz, különösebb hibát én nem tapasztaltam vele kapcsolatban. Angol hangsávval néztem a filmet, ami szimpla sztereo, szóval csodát nem is vártam tőle. Azt viszont elég nevetségesnek tartom, hogy az InterCom kiadásain a filmek java 5.1-es és DTS angol, esetenként magyar hangzással voltak ellátva, ritka esetekben sztereóval, míg a B-Roll nem is törekedett arra, hogy legalább az eredeti hangsáv 5.1-es legyen. A filmhez egyébként készült egy szinkron, de ebbe belehallgatva azonnal le is tettem róla, mert hihetetlen pocsék a hangválasztás és nagyon amatőrnek hat az egész.

dvd.jpg

menu_5.png

Az a legnagyobb bajom az Elpusztíthatatlanokkal, hogy túlzottan is elbaltázott lehetőség az egész. Carpenter, ha akar nagyon jó filmeket tud rendezni, máskor pedig fércműveket ad ki a kezei közül. Jelen darabot nem illetném ezzel a jelzővel, de így is inkább marad az átlagos mozik sorában. A B-filmes jelleg és a kevés akció egyáltalán nem lenne probléma, ugyanis előbbi kifejezetten jól is állt volna ennek a produkciónak, így megidézve az '50-es évek inváziós filmjeit, míg utóbbi sem válik egy film kárára, hiszen a jól tálalt történet feledtetné ezt. De ez sajnos nem történt meg, így nem csoda, ha egyesekből azt az érzést váltja ki a film, hogy az ikonikus napszemüveges jelenet köré húzták fel a többi jelenetet, hogy aztán mozikba küldhessék. Korának Mátrixa is lehetett volna ez, ám Carpenter helyette egy tucat akciófilmbe hajló mozit csinált, melyre sokak a nosztalgia szemüvegén át tekintenek, hiszen mégis csak gyermekkoruk és a VHS korszak meghatározó darabja

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr8113393319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomlion · http://tomlion.blog.hu/ 2017.12.05. 12:21:00

Én is így vagyok vele, hogy a film eleje még nagyon érdekes volt, de azzal a béna 7 perces bunyóval annyira lelassították a cselekményt, hogy a film második fele soha nem pörgött fel újra. Ez tipikusan az a fajta film, amiből érdemes lenne egy Remake-et készíteni, mert a mai internetes világnak köszönhetően a filmben lévő társadalom kritikát könnyedén ki lehetne bővíteni és egy Érkezéshez hasonló stílusú, lassú, elgondolkodtató filmet csinálnának belőle! ;)

Filmdoki 2017.12.07. 18:32:48

@Tomlion: Igen, ezt el is felejtettem említeni, hogy ez a történet megérdemelne egy remaket, mert most még aktuálisabb mint valaha. Bár a Szárnyas fejvadász 2049 nem jött be teljesen, de Villeneuvet jó választásnak tartanám ehhez a sztorihoz. A lassú tempó meg jól is állna neki.
süti beállítások módosítása