FILMDOKI

FILMDOKI

Veszett kutya és Glória (1993)

2016. szeptember 03. - Filmdoki

Látatlanba megvenni egy filmet DVD-n olykor elég kockázatos üzlet, hiszen benne van a pakliba, hogy az adott film nem nyeri el az ember tetszését. Ezért érdemes szétnézni ilyenkor a fórumokon, hogy mit írnak az adott darabról és aztán levonni a következtetést, hogy megéri-e beruházni a lemezre. Nos, jelen alanyomnál én így tettem, és hiába volt a kritikák többsége lehúzó, úgy gondoltam nekem meg kell vennem a Veszett kutya és Glória című filmet, mert hát olyan nevek mellett, mint Robert De Niro, Bill Murray és Uma Thurman csak nem lehet annyira rossz a film. Meg még ráadásul maga Martin Scorsese volt a film producere. Mellé én hülye úgy emlékeztem, hogy ez a film már joglejárt, erre tessék, még három helyen rendelhető... De mindegy, ott volt kemény egy darab az üzletben egy ezresért, szóval megvettem. És most kicsit bánom. Bánom mert ez a film nem szórakoztatott, nem kötött le. Mondjuk ki, rossz volt. A kommentekre most kifejezetten hallgatnom kellett volna, mert hiába a nagy nevek, a film baromira nem tud szórakoztatni, és hiába csak másfél órás, minden egyes perc egy órával ért föl.

 poszter.jpg

Az alapszituáció igazából tök ígéretes, legalábbis a DVD hátsó borítóján található leírás alapján az ember egy tök jó filmet várna:
A chicagói rendőrség helyszínelő csoportjának technikusa, Wayne Dobie (De Nir) félénk, csendes ember. Tizenöt éve nem rántott fegyvert, kollégái úgy gúnyolják: "Veszett Kutya".
Amikor Dobie akaratán kívül megmenti Frank Milo (Murray), a helyi gengszter és uzsorás életét, a maffiózó hálája jeléül furcsa ajándékkal lepi meg: egy csodás, fiatal pincérlányt, Glóriát (Thurman) ajándékozza neki ― egy heti használatra. Ez az egy hét azonban elég ahhoz, hogy Veszett Kutya és Glória egymásba habarodjanak. Ha meg akarja tartani szerelmét, Dobie kénytelen lesz elővenni a bátorságát és végre becenevének megfelelően viselkedni, ám ehhez Milonak is lesz néhány keresetlen szava...
Aha. Aha. Na persze, ez így leírva marha jól hangzik, de ennyi év alatt megtanulhattam volna már, hogy a DVD leírásoknak sokszor nem szabad hinni. Mert hiába ez az ígéretes történet, ha a megvalósítás borzalmas. Mint említettem piszkosul rövid a film, mégis, az alkotók baromi aránytalanul osztották be a cselekményt. 
Az első fél órában történetesen nem történik semmi, ám mégis ez a film legértékelhetőbb része. Láthatunk egy gyilkosságot, aztán azt, hogy Wayne megmenti Frank-et. Ez még egész jól is lett megoldva, mert az ember azt hinné, hogy valami tökösebb módon oldja meg a zsaru a dolgot, az igazság viszont az, hogy futni hagyja a támadót. Aztán kapunk még egy jó 20 percnyi rizsát, amikor is Frank meghívja Wayne-t a klubjába, eldumálgatnak pár dologról, aztán hipp-hopp, a gengszter elküldi másnap Glóriát a megmentőjéhez. Na, hát maradt még kemény 1 óra a filmből, hát azért a végéből lecsíp az ember vagy 3 percet a stáblistának, meg 10-15 percet a fináléra, aztán jobb esetben maradt 40-45 perc arra, hogy Veszett kutya és Glória egymásba habarodjanak. Hát mondanom sem kell, hogy ennyi idő alatt baromira elnagyoltnak hat. Beállít a csaj, de Wayne nem nagyon akarja, hogy ott maradjon, és próbálja elpaterolni. Aztán a csaj elmondja neki, hogy mi a szitu, nevezetesen az, hogy ő ezzel a "munkával" törleszti Frank felé a bátyja adósságát. Szóval, ha Wayne elküldi, akkor baszhatja, mert még két hónapot kellene robotolnia a gengsztereknek. A zsarunak megesik rajta a szíve, dumálgatnak, sétálnak, aztán egyszer csak szexelnek. Jaj, bocsánat, szerelmeskednek, ahogy Veszett kutya mondja. És kész, ezek után szerelmesek egymásba, és Wayne nem akarja visszaadni a lányt. De egyszerűen olyan szinten jellegtelen az egész, hogy rossz nézni. Thurman és De Niro között nincs semmiféle kémia, és maguk a színészek sem brillíroznak annyira. Thurman aranyos, kifejezetten jópofa volt, amikor először megjelent Wayne lakásánál, meg tényleg látszik, hogy igyekszik, de annyira semmilyen a karaktere, hogy igazából nem tud sokat kihozni belőle.

1.png

De ha már színészek, akkor essünk túl a másik két főszereplőn is. De Niro igazából nem rossz, de nem is kiemelkedő. Van pár jobb pillanata, de semmi extra. Veszett kutya karakterében volna is potenciál, érdekes is, de a film végére én sikeresen megutáltam, de erről később. Az még ember sajnálja  a film elején kicsit, hogy olyan esetlen, és ugye a történet lényege az lenne, hogy miután beleszeret Glóriába, összekapja magát és a sarkára áll, hogy övé lehessen a hölgyemény. De ez az út baromira rosszul van megoldva. Néha bevágnak ilyen álomjeleneteket, vagy víziókat, hogy Wayne elképzeli, hogy lelövi a rosszfiúkat. Aztán láthatjuk azon sikertelen akcióját is, amikor valóban próbál kemény lenni, és beszól a szomszéd nőt zaklató faszinak, de az elküldi a sunyiba, szóval fülét-farkát behúzva kénytelen visszavonulót fújni, hogy aztán egy másik jelenetben lássa, hogy a haverja miként  zavarja el az ürgét. A film végére aztán ténylegesen kemény lesz, olyannyira, hogy nekimegy Franknek, szarrá veri és megkapja a csajt. Aha. Csak ekkora számomra már baromira antipatikus lett ez az ürge. Ez abból adódik, hogy úgy kezdi el kezelni a film végére a lányt, mintha a tulajdona lenne. Okés, hogy jót akar neki, meg akarja menteni, hogy ne dolgozzon többet Franknek, de mikor fapofával megjegyezte neki, hogy ezután szabad lesz, és ha úgy, van akkor néha, ismétlem, NÉHA elmehet valahová a házból, akkor én komolyan otthagytam volna a picsába ezt az idiótát. De nem, vissza kell térnie Glóriának, mert kell a happy end. Meg úgy összességében, abba nem gondolt bele, hogy szerelme nemsokára úgyis törleszti az adósságát, aztán mehet Isten hírével? Nem lett volna jobb várni egy kicsit? Nem tudott volna udvarolni neki közben? Frank fel is ajánlotta neki a barátságát, többször kijelentette, hogy ő jó lesz vele, ha ő is az lesz vele. Ehelyett még meggyanúsítja egy gyilkossággal, aztán csodálkozik, hogy az ürge berág rá. Na mindegy.

 2.png

Az unalmas cselekményt Bill Murray karaktere dobja fel, igazából ő az aki tényleg produkál is valamit. Már a rablásnál is marha nagy, amikor fegyvert nyomnak a tarkójának, ő meg szarik bele az egészbe, és inkább poénkodik, majd mikor Wayne kéri, hogy hívja a 911-et, akkor lazán kisétál. Mellesleg tök poén, ahogy Murray fapofával nyomja a szövegeit, aztán az ember röhög rajta, de közben ott motoszkál benne az a gondolat, hogy ez az ipse mindjárt kinyír valakit, ha egy rossz szót is szólnak neki. Az első fél óra is neki köszönhetően igazán szórakoztató, de sajnos eztán jó időre eltűnik, hogy a végén újra felbukkanjon és kicsit jobb kedvre derítse a megfáradt nézőt. A film nagy hibájának róható fel, hogy, ha nincs Murray jelen, akkor nem igazán kapunk humoros jeleneteket. Márpedig ez a film vígjátékként van kategorizálva, úgy, hogy nem is túlzottan vicces. 
Összességében tehát nagy csalódás ez a film, mivel nem állja meg a helyét, mint vígjáték, sem mint romantikus film. A színészek nem rosszak, viszont a sztori lapos, és miután végigszenvedsz 1,5 órát, nem fogsz úgy felállni, hogy "Ejj, de jó filmet láttam!". Sajnos be kell tehát nekem is állnom azok sorába, akik szerint ez egy gyenge film.
Ja és, hogy milyen amúgy a DVD kiadvány? Nagyon snassz. A borító nem rossz, a hátlapon levő kép viszont iszonyú pixeles. A lemez menüje egy szimpla állókép, bár Select Videos Universal kiadványoknál ez nem újdonság. A film képe viszont szép, igazából a szinkron az ami kicsit talán tompa, de elmegy. Szóval azt mondom: ha filmet veszel, légy körültekintő!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr1511673886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása