FILMDOKI

FEKETE PÉNTEK (1940)

2019. július 21. - Filmdoki

Minden tiszteletem a Fantasy Filmé, ugyanis sokszor olyan filmeket adnak ki, melyek rejtett gyöngyszemek, vagy épp elfeledett klasszikusok. A kiadó Hollywood Movie Classiscs sorozatában számos ilyen darabra lehet bukkanni, ezekből jómagam is bezsákoltam néhányat. E széria mellett kiadásra került Universal Horror Classics cím alatt egy kiadvány, melyet gondolom számos másik követett volna, de végül erre nem került sor, ami elkeserítő. Viszont az apró örömöket is becsülni kell, és az 1940-es Fekete Péntek kiadását becsülöm is, ugyanis a Fantasy Film ezzel is egy elfedett klasszikussal ismertetett meg, mely ma már inkább megmosolyogtató, ám akik fogékonyak a korabeli filmekre, azok számára egy igazi ínyenc falat lesz.

poszter_5.jpg

Meglepő módon a Fekete Péntek a kiadvány megnevezésével szemben nem igazán tekinthető horrornak. Sokkal inkább egy krimi-thrillernek, mely némi horror elemmel is operál. A történet szerint épp péntek 13-a van. Kingsley professzor hazafelé tart, amikor egy gengszterleszámolás kellős közepébe csöppen. A végeredmény egy kómába esett Kingsley, és egy megbénult gengszter, Red Cannon. Mindketten Dr. Sovachoz, a professzor jó barátjához kerülnek. A gengszter arra kéri az orvost, hogy segítsen rajta. Ha megteszi, az általa New Yorkban elrejtett pénzből tetemes összeget ad neki. Sovac mesteri tervet eszel ki: Cannon agyának egy részét átülteti Kingsley koponyájába, és így próbálja meg kicsalni a maffiózóból a pénz pontos helyét, hogy aztán az egésszel ő lépjen meg.

4.jpg
A játékidő meglehetősen rövid, mindössze 70 perc, szóval nem kell túlbonyolított történetre, bőséges magyarázatokra, és mesterien kibontott karakterekre számítani. A film nem magyarázza meg pontosan az agyátültetést, sem azt, hogy Sovac miként képes előhívni hipnózis segítségével Cannon-t. Egyes karakterek csak azért kerültek a történetbe, hogy némiképp megcsavarják az eseményeket - például Kingsley neje, vagy Sovac lánya -, egyébiránt tipikus egydimenziós figurák. Arthur Lubin rendező ellenben mesteri atmoszférát teremt. A nyitány nyomasztó alaphangulatot teremet a villamosszékhez vezetett Sovac-al. A kisvárosból a new york-i forgatagba való átkerülés, és az alvilág beemelése igazi színt visz a cselekménybe. Cannon nőjének lakása, a bár, vagy épp a sikátorok mind remekül megidézik a korszak gengszterfilmjeit, nem mellesleg Lugosi kifejezetten szórakoztató a bandavezérként. A gyilkosságok is olykor kellően hatásosak. Az egyik legstílusosabb jelenet, amikor Cannon megöli volt szerelmét, miközben az egyik oldalsó szobában csapdába esett Marney eszeveszetten dörömböl. Megjegyzendő viszont, hogy a film tele van vicces, vagy épp arcpirítóan bugyuta jelenetekkel is. Épp az imént említett gyilkosságnál van az egyik legröhejesebb pillanat. Marney ugyanis igyekszik meggyőzni Cannon-t, hogy engedje el. Épp emiatt kiabálja a következőket: "Engedj ki, és elmondom hová rejtettem a pénzt! Engedj ki! A sütőben van a pénz! Engedj ki és elmondom, hogy a sütőben van a pénz!" A film viszont az ilyen sületlenségek miatt lesz még szórakoztatóbb.

2.jpg

A film plakátján, valamint a DVD kiadványokon is Lugosi Béla és Boris Karloff neve van feltüntetve, mint két főszereplő. A néző azonban meglepve kell, tapasztalja, hazánk fia relatíve kevés játékidővel bír, ami pedig a legelkeserítőbb, nincs egyetlen közös jelenete sem Karloff-al. Meglehetősen érdekes dolog áll e mögött. Dr. Sovac szerepe eredetileg Lugosi számára lett írva. A cselekmény utalt is volna Sovac ausztriai származására, melyhez Lugosi akcentusa adott alapot. Kingsley/Cannon szerepében tűnt volna fel Karloff. A professzor megformálásával még nem is voltak gondok, azonban amikor a gengsztert kellett megjelenítenie Karloff-nak, akkor a stáb úgy érezte, a színész nem eléggé meggyőző. Emiatt aztán borult a szerepfelosztás. Karloff megkapta Sovac szerepét - akinek ausztriai származása ugrott is Karloff brit akcentusa miatt -, Kingsley megformálására pedig Stanley Ridges-t kérték fel. A mi drága Bélánk pedig meg kellett, hogy elégedjen a gengszter, Eric Marney szerepével, és a tudattal, hogy játékideje is leredukálódott. Némi vigaszt nyújthatott neki, hogy a plakátokon kiemelt helyet kapott a neve.

3.jpg

Legyen bármennyire is fájó ez a változtatás, nem jártunk rosszul. Azt kell, hogy mondjam ugyanis, Lugosi és Karloff bármennyire is ikonikus alakok, a filmet Stanley Ridges viszi el a hátán. Amilyen szétszórtan és nyámnyilán testesíti meg Kingsley-t, annyira belevalóan és rámenősen Red Cannon-t. És bár a tudatváltás megoldása ma már inkább egy jóízű nevetésre készteti a nézőt, Ridges alakítása előtt le a kalappal. A hirtelen váltás, ahogy tutyimutyi figurából egy igazi nagymenőbe vált nagyon szórakoztató. Olyan lazaságot mutat, melyet egyszerűen öröm nézni, és az ember szinte sajnálja, amikor ismét a professzor elméje kerül előtérbe.

20190721_143553.jpg
A Fekete Péntek egy igazán kellemes szórakozást nyújtó darab a retro filmek, és persze a Lugosi-Karloff páros kedvelőinek. Üdítő műfaji egyveleg, három remek alakítással. Ha van egy szabad órád, érdemes rászánni az időt.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr1114973530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.