FILMDOKI

A köd (1980)

2017. december 10. - Filmdoki

John Carpenter a '70-es évek végére bebizonyította, hogy bizony érdemes odafigyelni, ha filmet rendez, ugyanis hiába dolgozott kis költségvetéssel, stílusával sikerült az ebből adódó hátrányok egy részét feledtetni. Az évtizedet az 1978-as Halloweenal zárta, mely mind a mai napig kiemelkedő helyet foglal el a horror, azon belül pedig a slasher műfajában, olyannyira, hogy a következő évtizedben sokan nyúltak ehhez a darabhoz, mint ihletforráshoz. Nem mellesleg az alig 300.000 dollárból készült film mintegy 70 millió dollárt hozott a konyhára, így a legjövedelmezőbb független filmmé avanzsálta magát. Nem meglepő, hogy sokan tűkön ülve várták, hogy mivel fog legközelebb előállni a rendező úr, aki az új évtizedet aztán újfent egy horrorral nyitotta meg, mely a Halloween nyomvonalán haladva ígér borzongást a nézők számára. Ez a film pedig nem más, mint A köd.

poszter_4.jpg

A Halloween sikerét látva a független filmeket pénzelő AVCO Embassy Pictures felkereste Carpentert, hogy nem volna-e kedve elkészíteni nem is egy, hanem kapásból két filmet a számukra. A rendező rábólintott a dologra, így született meg az 1981-es Menekülés New Yorkból, illetve A köd, mely 1980-ban került a mozikba. Carpentert több dolog is inspirálta a forgatókönyv megírásakor. Nagy horror rajongóként  a műfaj két médiumon keresztül is hatott rá. Egyrészt a Tales from the Crypt (Mesék a kriptából) című képregény, melyben gyakran tűntek fel bosszúra szomjazó élőholtak, másrészt pedig az 1958-as The Trollenberg Terror című brit film, melyben a szörnyek felhőbe burkolózva csapnak le áldozatukra. Elmondása szerint inspirációt jelentett számára az az alkalom is, mikor akkori barátnőjével és társ-forgatókönyvírójával, Debrah Hillel épp Nagy-Britanniában jártak, hogy az 1976-os A 13-as rendőrőrs ostromát promotálják. Ekkor tettek egy kis kiruccanást a Stonehenge-hez, mely mellett egy sejtelemesen gomolygó ködöt pillantottak meg. Ezt kapcsolták aztán össze egy XIX. századi valós incidenssel, mely során a kaliforniai Goleta partjainál egy hajó elsüllyedt. Carpenter és Hill aztán ezen elemekből alkották meg saját történetüket, melyhez hozzácsapták még a kísértethistóriák elemeit is.

1_4.pngA sztori ennek megfelelően ma már nem tartogat nagy meglepetéseket, sőt, már a maga korában sem lehetett túl egyedi, azonban itt nem is a komplex cselekményen van a hangsúly, sokkal inkább a misztikumon és a hátborzongató atmoszférán, melyet Carpenteréknek remekül sikerült megteremteniük. A történetről dióhéjban: 1980-at írunk, Antonio Bay tengerparti városkája pedig épp 100 születésnapját készül ünnepelni, azonban Április 21-én, éjfélkor furcsa dolgok történnek: bekapcsolnak az autók riasztói, ablaküvegek törnek be, maguktól mozdulnak el bútorok. A helyi pap, Malone atya pedig ekkor bukkan rá nagyapja naplójára, melyből csakhamar kiderül mi is okozza a hátborzongató jelenségeket. Pontosan 100 évvel ezelőtt egy Blake nevű férfi szeretett volna a város közelében lepratelepet létesíteni és Elizabeth Dane nevű hajójával útnak is indult. Azonban a helyi vezetők ezt nem nézték jó szemmel és a parton tüzet raktak, hogy rossz irányba tereljék az érkező telepeseket. Számukra égi áldásként, a hajósoknak viszont átokként köd szállt a tengerre és az Elizabeth Dane szikláknak ütközött és valóban elsüllyedt. Most, 100 évvel később viszont a legénység baljós ködbe burkolózva visszatér, hogy bosszút álljon gyilkosaik leszármazottain és, hogy visszaszerezzék ellopott kincsüket.
2_3.pngA történet nincs tehát túlbonyolítva, akár egy Scooby-Doo epizódnak is beillene, csak itt ugye nincs nagy leleplezés a végén, illetve kicsit komorabb az egész. Carpenter a Halloween hagyományait követve kimért tempót diktál, a gyilkosságokból is keveset mutat, inkább csak sejteti azok kegyetlenségét. És ez adja meg a mozi igazi erejét: a minimalizmusa és a gondosan felépített atmoszféra. Elég csak a nyitányt megtekintenünk, mely azonnal bevon minket a történetbe. Már-már mi magunk is a tábortűz mellett ülő gyerekek egyikének érezzük magunkat. Velük együtt hallgatjuk az öregember meséjét az elsüllyedt hajóról és legénységéről. Majd a háttérben egyszer csak meghalljuk az éjfél beálltát jelző harangszót, a kamera lassan elindul az ég felé, meglátjuk Antonio Bay partját és megjelenik a cím. Így kell hatásosan elkezdeni egy filmet. Meglepő, de ezt a jelenetet utólag vették fel, ugyanis az első vágás láttán Carpenter elszörnyedt, hogy a film mennyire pocsék és abszolút nem fog működni. Hillel úgy gondolták, hogy a közönség a goret is kevesellné a filmben, így végül jelentős mennyiségű utó- és újraforgatásra volt szükség. Ezáltal kaptak több jelenetet a szellemalakok, kiknek vezérét nem más keltette életre, mint Rob Bottin, a film trükkjeiért felelős fiatal tehetség. Ha minden igaz a szerepet úgy kapta meg, hogy Carpentertől munkát kért, aki csak annyit mondott: Álljon fel! Miután viszont meglátta milyen magas is a férfi, neki adta a szerepet, ugyanis Blake szerepére épp egy ilyen alkatú emberre volt szüksége. De később lett betoldva a Tom Atkins által alakított Nick története a hajón, az Adrienne Barbeau játszotta Stevie világítótorony tetején történő menekülése, illetve néhány erőszakosabb jelenet is.

6.png

Túl sok vérre és gyilkosságra azonban még így se számítson senki, ugyanis A köd egyáltalán nem erre helyezi a hangsúlyt, mert ahogy említettem a misztikum és a fojtogató atmoszféra a fő erőssége. Ennek megfelelően igen lassú tempóban folydogál a cselekmény, a szereplőkkel együtt fokozatosan tudunk meg egyre több dolgot a ködről és a bosszúszomjas legénységről. Carpenter nem fukarkodik a hosszú jelenetekkel, melyek sokszor a végletekig húzzák a feszültséget, hogy aztán váratlanul hozzák a nézőre a frászt. Elég csak Elizabeth és Nick karakterének találkozására vagy épp arra a bizonyos hajódeszkára gondolnunk. Persze be-becsúszik egy-egy jumpscare is, de ezek jól vannak elhelyezve és nem esik velük túlzásba Carpenter. Nem mellesleg nagy különbség van aközött, amikor csak ezekre fekteti a hangsúlyt egy horrorfilm, vagy ahogy A köd is, ügyesen építi a feszültséget és tartja azt fenn végig, hogy a néző folyamatosan borzongjon és ne tudja pontosan mikor számíthat egy-egy váratlan rémisztésre. Persze ezzel nem azt mondom, hogy A köd a mai napig a frászt hozza a nézőre, viszont egyfajta kellemes rettegést még így is képes nyújtani.

4_2.png

Carpenter egy igen okos döntést hozott a forgatás alatt: ámbár itt már nagyobb összegből - mintegy 1 millió dollárból, magára a reklámkampányra viszont háromszor ennyit költöttek - gazdálkodhatott, A köd ennek ellenére egy kis költségvetésű horror volt. Ő viszont ezt leplezendő anomorf szélesvásznú Panavision kamerával rögzítette a filmet. Dean Cundey operatőr pedig nem hagyta cserben és lehengerlő képekkel segítette a történet mesélését és a horror fokozását. Letaglózó látványt nyújtanak a sziklaszirten magányosan álló világítótoronyról készített felvételek, vagy épp a nagytotálok a partról, főleg amikor fokozatosan kúszik fölé a köd. Számomra azonban a legkáprázatosabb felvétel az volt, amikor az Elizabeth Dane előtűnt a ködből a kis halászbárka mellett.
Cundey ügyesen használja ki a tágabb és szűkebb terek adta lehetőségeket. Előbbiek az által lesznek félelmetesek, hogy kiemelik, a szereplők kiszolgáltatottságát, hiszen a köd bárhonnan jöhet, míg utóbbiak a klausztrofób érzetet fokozzák. Cundey felvételeinek hatását csak tovább növeli John Carpenter zenéje, mely szokásához híven minimalisztikus, ám annál inkább csontig hatoló.

5_2.png

A film egyik fő attrakciója ugyebár a címszereplő köd, melyet ma már nemes egyszerűséggel CGI-al oldanának meg - ahogyan a remake is tette - azonban 37 évvel ezelőtt ez nem így működött. A legegyszerűbb megoldás természetesen a füstgép volt, amit az esetek többségében alkalmaztak is, viszont bizonyos jeleneteknél, így például mikor a tenger felől vagy a totálban vett házak közül jön elő a köd, más trükkökhöz kellett az alkotóknak nyúlniuk. Ilyen esetben lefotózták az adott területet, majd ezt kartonból kivágták, aztán a felvételek miatt letakarták egy fekete vászonnal. E köré a "makett" köré fúvattak aztán száraz jeget, mely szép lassan ellepte azt. Ezt követően már csak a felvételeket kellett összemontírozni, a végeredmény pedig olyan lett, mintha a köd valóban körbefogná az épületeket vagy épp a domboldalt. A visszaszívódó köd megoldásánál pedig egy igen szimpla megoldást alkalmaztak: visszafelé játszották le a felvételt, de ilyen esetekben a színészeknek visszafelé kellett mozogniuk, hogy a végeredmény megfelelő legyen. A trükkök java majd négy évtizeddel később is megállja a helyét, igazából néhány felvételen lehet kiszúrni, hogy a köd csak oda van montírozva.

7.pngIgen gyakori hiba a horroroknál, hogy borzalmas színészeket sikerül összeválogatni a szerepekre, ami azt eredményezi, hogy kevésbé tudunk a karakterekkel azonosulni, ez pedig nem épp szerencsés dolog, hiszen valakiért mégiscsak jól esik izgulni a játékidő alatt. A köd szerencsére egy jól összeválogatott színészgárdát vonultat fel, akik igen kellemes játékkal ajándékozzák meg a nézőt. A film az Adrienne Barbeau alakította Steviet helyezi a középpontba, azonban a reklámkampány során meglepő módon az addig fel sem tüntetett Jamie Lee Curtis arca került a film ma ismert ikonikus poszterére. Barbeau egyébként kifejezetten szimpatikus alakítást nyújt, könnyen lehet azonosulni a fiáért és városáért aggódó rádiósnőért. Nem mellesleg a színésznő ekkor ment hozzá Carpenthez, akivel egészen 1984-ig éltek együtt. Curtis a Halloween során már dolgozott a rendezővel, és hiába gondolkozott azon, hogy a horror műfajától fokozatosan el kellene távolodnia, ha nagyobb karriert szeretne befutni, végül mégis elvállalta a szerepet. Tom Atkins-el igen jó párost alkotnak, annak ellenére, hogy a kettejük között kialakult szerelem abszolút a semmiből jön és a későbbiekben nem is válik kidolgozottabbá. Külön érdekesség, hogy Curtis édesanyja, Janet Leigh is feltűnik a filmben, így a horror műfajának két sikolykirálynőjét is sikerült felvonultatnia a mozinak.

3_3.png

A történet egyébként igen sok karaktert mozgat, ami aztán ahhoz vezet, hogy a film végén azt érezzük, hogy hiába szerettük meg őket, többségük mégis igen vázlatos maradt. Nem csoda, ha egynéhányuk fölöslegesnek, mintegy a műfajból adódóan kötelező jelleggel megjelenő figurának hat. A kisfiú példának okáért teljesen elhanyagolható, mert bár hiába aranyos, jelenlétének egyetlen oka, hogy az édesanyja aggódhasson érte és egy fővel növeljék a megmentendő szereplők számát. De ugyanez mondható el Stevie szerelméről - akit Carpenter cimborájáról, Dan O'Bannonról nevezett -, aki a humort szolgáltatná, valamint halála érzelmileg hatással kellene, hogy legyen ránk, hiszen mégis csak a hősnő egyik szerette hal meg. Mivel a karakternek jóformán ideje nem volt kibontakozni, így igazából okunk sincs sajnálni.
Hiába nyújtanak jó alakításokat a színészek, olykor a karakterek elég irreálisan viselkednek, valamint a köztük levő kapcsolat sincs túlárnyalva. Előbbire jó példa Malone atya abszolút irreleváns viselkedése. Miután megtalálja nagyapja naplóját, a film azt sejteti, hogy elolvassa azt végig. Egy későbbi jelenetben aztán elmegy hozzá két nő, Kathy és Sandy, akiknek elkezdi felolvasni a bejegyzéseket, majd a pontosan 100 évvel ezelőtt írtnál megáll, hogy innen nem bírja tovább olvasni. Én naivan azt feltételeztem, hogy pusztán nem akarta a nőkkel a további szörnyűségeket megosztani, ezért hagyta abba. De nem. Ugyanis a film végén kiderül, hogy ő is akkor olvasta először a naplót. A fináléban a könyvecske újra fontos szerephez jut, és ekkor veszik észre, hogy Malone nem olvasta el azt a bejegyzést, mely megemlíti, hogy a terrornak véget vethet, ha Blake visszakapja ellopott kincseit. Tehát a drágalátos atya volt annyira jó fej, hogy nem olvasta végig a naplót, hátha esetleg talál benne megoldást a kísértetjárás ellen.
Nem szabad elmennünk amellett sem, hogy hiába okkal lassú a film, olykor ok nélkül toporzékol egy helyben és ilyenkor érződik, hogy bizonyos jelenetek tényleg csak a minimum játékidő megléte miatt lettek betoldva. Példának okáért amikor Nick ajtaján kopogtatnak és ő komótosan megy ajtót nyitni. A jelenet számomra ott bicsaklott meg, mikor megmutatták, hogy odakint egy kampóval vár rá egy alak, míg addig csak az üvegen keresztül láthattunk egy árnyat. Ezzel fölöslegessé vált elnyújtani a dolgot, mivel nemes egyszerűséggel kiölték belőle a feszültséget.

8.png

A DVD kiadásról:
Az Elpusztíthatatlanokhoz hasonlóan ezt a filmet is a B-Rollos kiadásban sikerült megszereznem, így sok mindent nem tudok hozzáfűzni, mivel szinte minden téren megegyezik azzal. A borító itt is a korábbi InterComos kiadást másolja, bár itt zöld helyett kékárnyalatos az egész, illetve a felső részre beszúrták Jamie Lee Curtis arcát. Szóval a fedlap itt is pofás, a hátsó borító pedig elég gyenge. Itt megemlíteném, hogy egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a B-Rollnak miért volt mániája, hogy a tartalomleírást félkövérre vegye. Számomra olyan nevetséges hatást kelt az egész, mintha öt perc alatt dobták volna össze egy pincében. A kép egyébként itt is szép, sőt, a magyar hangsáv is kifejezetten szépen szól, ámbár ez a film abszolút megkívánná az 5.1-es hangzást, csak ugye azt innen is lespórolták.

25198730_1652302538189747_2002463030_o.jpg

menu_6.png

Az Elpusztíthatatlanokkal ellentétben A ködöt teljesen megértem, miért tartják a mester egyik legjobbjának. Igazi horrorfilm, amely nem a literszám folyó vérrel és a túlhasznált jumpscarekkel akarja az idegeinket borzolni, hanem az érzéseinkre hatva váltja ki belőlünk a félelemet. Minden hibája ellenére bátran merem ajánlani a '80-as évek és a horrorfilmek rajongóinak.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr6613464991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TommyGun77 2017.12.11. 09:46:20

Nem rossz, de a mester legjobb műve, amivel a halhatatlanok közé került nálam az a The Thing :-)

Filmdoki 2017.12.11. 10:01:06

@TommyGun77: Abszolút egyetértek. Ékes példája, hogyan kell remaket készíteni. Csont nélkül 10/10-es film ;)

Harper. 2017.12.12. 07:05:59

A mai ízlésvilág és elvárás-halmaz (a horror-műfaj iránt) furcsa koordináta-rendszert ad a régi filmek értékeléséhez, melyben ezek a 30-40 éves filmek egyszerűen "elvéreznek". Legalábbis nálam. Lassúak, látványtalanok, túl egyszerűek ... stb. Mégis olykor érdekes elővenni őket és megnézni a műfaj középkorát.

Filmdoki 2017.12.12. 17:19:55

@FilmesHarper: Ezért is érdemes más elvárással leülni ezek elé a filmek elé, mert más korszakban készültek, másabb filmes megoldásokkal és persze a nézői elvárások is teljesen másak voltak, az ingerküszöbünk is feljebb kúszott rendesen, nem csoda, ha ezek a filmek már nem teljesen ugyan azt a hatást váltják ki, mint 30 éve. Viszont valóban, érdemes őket előszedni, mert van ezeknek a '80-as évekbeli horroroknak valami utánozhatatlan hangulatuk, amit utánozni lehet több-kevesebb sikerrel, de tökéletesen újraalkotni nem.