FILMDOKI

Ellenség a kapuknál (2001)

2016. augusztus 17. - Filmdoki

Vannak filmek, amiket ha az ember gyerekként néz meg, akkor olyan hátast dob tőlük, hogy az már inkább hátraszaltó. Aztán amikor X évvel később újranézi őket, bizony rá kell jönnie, hogy mégsem akkora mesterművek, mint ahogy azt tojáshéjjal a seggén gondolta. Így vagyok én jelen filmmel is. Az Ellenség a kapuknál-t még emlékszem másolt lemezen láttam először, ám nem végig, mivel az utolsó pár percnél akadozott a kép, így csak kicsit később tudtam meg mi is lett a sztori pontos végkimenetele. Eme hiányosság ellenére is valósággal beszippantott, mivel elképesztően grandiózusnak hatott. A fantasztikus díszletek, a pátoszos zene, a jól megkomponált macska-egér harc. Egyszóval imádtam. Aztán sokáig nem is néztem újra, de mindig is úgy élt az emlékeimben, mint egy zseniális film. Egész a minap tartott újranézésig, mikor is rá kellett döbbennem, hogy ez a film ma már egyáltalán nem azt nyújtja, amit néhány évvel ezelőtt.

enemy_at_the_gates_ver2.jpg

A történet valós alapokon nyugszik. Vaszilij Zajcev, a főhős egy valós személy, aki ténylegesen mesterlövészként tevékenykedett a II. világháború alatt a szovjet hadseregben. Naplója szerint néhány napig tényleg fogócskázott egy német mesterlövésszel, akiről nem tudni ki volt. Hogy ennek az esetnek mennyi a valóságalapja, az jó kérdés. Előfordulhat, hogy Zajcev csak kitalálta, vagy épp a propaganda által kreált történet. Ám igaz vagy sem, nagyszerű alapot nyújt egy izgalmas háborús filmnek. Egész üdítőnek is hat egyébként, hiszen nem igazán akad olyan II. világháborús film, mely a mesterlövészekkel foglalkozna.Az pedig már külön érdekesség, hogy orosz oldalról láthatjuk az eseményeket egy amerikai filmben, egy francia rendező tolmácsolásában.
A film nyitánya még ennyi évvel később is lehengerlő. Az első 20 perc a Ryan közlegény megmentéséhez fogható, kellően nyersen mutatja be azt, hogy milyen is a háború. Szinte úgy érezzük, mi is ott vagyunk a frontra rángatott katonák közt, és velük együtt rángatnak ki a vagonból, hogy aztán döbbenten tekintsünk a lángokban álló Sztálingrádra. Már itt megmutatkozik a film több erénye is. Az egyik James Horner zenéje, melyet többször is kritizáltak, de véleményem szerint a tragikusan elhunyt zeneszerző kiváló aláfestőzenét komponált. Azt viszont aláírom, hogy szokásához híven most is eléggé kopírozza saját munkásságát. Ne lepődjünk tehát meg, ha néhol felismerjük a Khan haragja, A rettenthetetlen vagy épp a Fegyverek szava bizonyos dallamait. Ennek ellenére így is nagyon emlékezetes a soundtrack. A The river crossing to Stalingrad példának okáért elképesztően grandiózussá teszi a nyitányt.

enemy_at_the_gates.jpg

 

Mindemellett itt mutatkozik meg a film másik hatalmas pozitívuma, a hangulat, melyet a készítőknek tökéletesen sikerült belőniük és egészen a végéig fenntartaniuk. Ez nagyban annak köszönhető, hogy a sztálingrádi környezetet nagyszerűen sikerült a vászonra varázsolniuk az alkotóknak. Minden romos, sáros, az ember szinte már érzi a bomló tetemek és a puskapor szagát.  A film 2001-es voltából adódóan itt még nagyon minimális a CGI használat, igazából jóformán csak a repülőgépeket, és ha jól láttam néhány nagytotált animáltak csak meg (nem mellesleg ezek az effektek még ma is kellően mutatósak). De nem csak a környezet, hanem a ruhák, fegyverek, járművek is nagy odafigyeléssel vannak elkészítve, és ez igen sokat számít egy háborús filmnél.
Mint említettem ez az első 20 perc hibátlan, ám mégis van egy hatalmas gond vele, márpedig az, hogy sikerült itt ellőni a film legjobb jelenetét, az ominózus szökőkutas akciót, ― melyet egyébként a Call of Duty - World at War szépen le is kopírozott. Mondjuk az egész nyitányt meg a legelső CoD ― mely során hősünk egy szál puskával öt németet intéz el. Hát ha ez nem nyűgöz le egy taknyos kölyköt, akkor semmi. Én legalábbis tátott szájjal néztem anno, és tegnap is hasonló érzéseket váltott ki belőlem. És az a gond, hogy ez után ilyen hatású jelenetet nem nagyon fogunk kapni, maximum csak olyanokat, amik ezt karcolgatják alulról. Pedig a film fő szálát képező mesterlövészpárbaj sem szűkölködik rossz pillanatokban.
A nyitó ostrom mutatja be nekünk a főhőst, Vaszilijt, akit Jude Law játszik, valamint újonnan megismert barátját, Danyilovot, akit pedig Joseph Fiennes kelt életre. Előbbiről alkotott véleményem igazából nem sokat változott az újranézéssel. Vaszilij nem egy túlbonyolított karakter, körülbelül annyival jellemezhető, hogy a nagyapja tanította meg mesterien lőni, nem igazán tartja magát különbnek senkinél, később pedig szeretne egy gyárban dolgozni. Nincs tehát túlárnyalva a karakter, de azért szerethető, már csak az olyan apróbb momentumok miatt is, mint amikor hullafáradtan elszalasztja a lehetőséget, hogy lelője a rá vadászó német őrnagyot, vagy amikor társa megölése után rémülten rogy össze, majd cigarettát akar tekerni magának, de a remegéstől ez nem sikerül. Itt megjegyezném, hogy ezt az elvtársat Ron Perlman alakítja, és igazából ő a legjobb karakter az egész filmben. Ez a csóka baromi jól játssza a tapló oroszt, kifejezetten szórakoztató ahogy elsztorizgat, és nem mellesleg némi humort is csempész a filmbe. Keveset szerepel, de az a pár perc tényleg aranyat ér. De visszatérve Zajcevre, nagyon jól működik vele kapcsolatban a csináljunk a bakából hőst dolog. Korrektül rámutat arra, hogy a propagandagépezet mennyire nagy hatást tud gyakorolni az emberekre. Az pedig ugye számukra mellékes, hogy mennyi az igazság abból, amit leírnak, hisz maga Vaszilij az, aki kijelenti állítólagos halála után, hogy Zajcev valóban meghalt, legalábbis a kreált, az igazi, aki elbújt egy sarokban, hogy ne találjon rá az ellenség, viszont itt áll.

enemy_at_the_gates_01_641x383.jpg

Vaszilij hőssé avanzsálásában nagy szerepe van Joseph Fiennes karakterének, Danyilovnak. Mondom, gyerekként igazából teljesen semleges volt, viszont most körülbelül belefojtottam volna egy kanál vízbe. A film elején igazából még nincs vele semmi baj, jó haverja lesz Vaszilijnek, de aztán átmegy egy seggfejbe. Bejön ugyanis a képbe a Rachel Weisz által alakított Tánya, akibe mindketten beleszeretnek. Na ez az ipse meg ahogy nyomul rá. Hát amilyen perverz fejjel végigmérte a háta mögött ezt a szerencsétlen csajt... Aztán meg szépen bevágja a durcit, mert a kiszemeltje nem őt választotta, és még mellé amilyen gerinctelen, bosszúból egy lejárató cikket ír barátjáról. Igazából nem is lehetne azt mondani, hogy a barátja volt, főleg miután az egyik jelenetben kijelenti Tányának, hogy az olyanoknak, mint ők, életben kell maradniuk, mivel műveltek. A többi hadd pusztuljon, tehát a barátja is. A film végén persze kap egyfajta megváltásjelenetet, mert feláldozza magát azért, hogy Vaszilij megtudja hol van a német lövész.Szidom itt ezt a szerencsétlent, mikor talán ő az egyik leginkább árnyalt figura. Bár ilyen szarházival nem nagyon akarok azonosulni...
Említettem a Tánya nevű leányzót, akit Rachel Weisz játszik. Weisz szerintem egy roppant gyönyörű nő, és nem is tehetségtelen, de szegénynek igazából nincs nagy mozgástere. Karaktere kimerül majdhogynem annyiban, hogy hajtja a bosszú, mert szüleit megölték a németek, meg két pasi is pályázik rá. Ez a kialakult szerelmi háromszög meg körülbelül annyira hiányzik ebből a filmből, mint az akciófilmekbe általában beleerőltetett romantika. Nem azt mondom, hogy effajta drámát nem bírt volna el a sztori, de bőven elég lett volna, ha csak Vaszilij hajt rá. Az már csak hab a tortán, hogy neki hála a befejezés is giccsesebb a kelleténél. Simán megjátszhatták volna, hogy meghal. Úgy talán még működött is volna a dráma. Azért pozitívumnak az megemlíthető, hogy egy csinos popsit azért villant Weisz kisasszony.

228736-enemy-at-the-gates.jpg

A német mesterlövészre is utalgattam már, aki ugye a sztori macska-egér játékát mozgatná, ugyanis König őrnagyot küldik ki, hogy vessen véget Vaszilij szorgos munkájának. Ed Harristől nem láttam sok filmet, de tény, hogy tehetséges az ürge. Itt is kellő eleganciával játssza el a német tisztet. Sajnos az ő karaktere sincs túldimenzionálva, összességében, jön, picit lövöldözik, és távozik. Harris viszont tényleg menti a menthetőt, és sikerül megszerettetnie a nézővel ezt a figurát. Ez azért is jó dolog, mert ellentétben sok amerikai háborús filmmel, az Ellenség a kapuknál König őrnagya embernek van ábrázolva. Legalábbis az utolsó kb. 30 percig. Sajnos az alkotók itt megléptek egy olyan dolgot, amit nem kellett volna: megöl egy gyereket. Maga a húzás merész, és abszolút nincs vele problémám, hiszen háborús filmről beszélünk, és mint tudjuk a háború alatt sok szörnyű dolog történik. A gond az, hogy szánalmas az ok, amiért nagy eséllyel beleerőltették. Vaszilijt egyértelmű, hogy a néző nem fogja utálni, hiszen ő a főszereplő. Behozzák aztán König karakterét, akinek ugye az a FELADATA, hogy megölje a főhőst. Háború van, tehát természetes, hogy kapnak ilyen parancsot a katonák. Igazából emiatt nem lehet utálni König karakterét, hiszen szimplán parancsot teljesít, és nem is ad okot, hogy utáljuk, sőt mi több, elkezd a néző vele is szimpatizálni. Aztán hoppá, jön a leszámolás, mindjárt vége a filmnek, hát valami ok csak kellene, hogy a néző azt akarja, hogy megöljék ezt a fickót, hát akkor gyorsan varrjunk már a nyakába egy gyerekgyilkosságot, mert az olyan csúnya dolog. És mondom, ez nem lett volna probléma, csak épp olyan idegennek hat a karaktertől, és annyira érződik, hogy csak azért tették bele, hogy tényleg legyen egy érzelmi ok, hogy a halálát kívánjuk, hogy épp emiatt válik fölöslegessé. Szerencsére a halálát nem rontották el. Bennem egyfajta tiszteletet ébresztett, azzal, ahogy leemelte a kalapját, mintegy jelezve: legyőzték. A beállítások ennél a jelenetnél meg mesteriek, szinte olyanok, mint egy westernben. Mondjuk az egész filmet precíz operatőri munka jellemzi.
Az Ellenség a kapuknál tehát nem egy rossz film, de felnőtt fejjel az ember már számos hibáját észreveszi.  Sok újat nem tud felmutatni, hisz alapjába véve ez a film is arra akar rámutatni, hogy a háború rossz. Az viszont ténylegesen a javára írható, hogy egy mesterlövészt helyez a középpontba. Sajnos a már-már elmaradhatatlan tipikus amerikai szirup és nyáltenger sokszor negatív irányba dönti a mérleget, és a romantika is inkább fölösleges időhúzásnak hat, azért mégis érdemes megnézni a lehengerlő akciók és a kiváló hangulat miatt, mert azok abszolút lekötik az ember figyelmét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdoki.blog.hu/api/trackback/id/tr7910416514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.