A filmekből ismert zombi fogalmát nem hiszem, hogy túlzottan sokat kellene magyaráznom, azonban, ha esetleg valaki mégsem tudná, hogy mik is ezek a lények, azoknak álljon itt egy gyorstalpaló: A zombik élőhalottak, akik valamilyen úton-módon visszatértek a halálból, hogy aztán vánszorogva - vagy ahogy a modern zombik teszik, futva - áldozatuk nyomába eredjenek, hogy csillapíthatatlan éhségüket hússal, vagy éppen aggyal csillapítsák. Elpusztításukra pedig a leghatásosabb megoldás, ha módszeresen megsemmisíti az ember a fejüket, ezzel együtt az agyukat, így drágalátos élőholtjaink jó eséllyel elpusztulnak. E fogalmat tökéletesen reprezentálják a nemrégiben elhunyt George A. Romero filmjeiben megjelenő zombik, sőt, egyenesen tőle szokás a modernkori élőhalottakat felvonultató filmeket számítani. Akik viszont jártasak a zombi témában, illetve a horrorfilmek történetében, azoknak nem hiszem, hogy sok újat mondok azzal; nem Romero filmjei voltak az elsők, melyek szerepeltették ezeket a rémségeket. Az első egész estés zombifilmként ugyanis Victor Halperin 1932-es, A fehér zombi című alkotását szokás számon tartani.

Viszont mielőtt mindenki azonnal ugrana a számítógép vagy épp a DVD-t árusító üzletek felé, hogy láthasson egy már tényleg retronak számító filmet, amiben rothadó élőholtak zabálnak emberhúst, el kell hogy keserítselek mindemkit, mivel Halperin mozija nem a ma köztudatban levő zombi fogalmának megfelelő alakokat jelenít meg, hanem a karibi vudu hitvilágbelit. Így ezek a zombik haláluk után egy sámán/mágus által térnek vissza, hogy aztán ezt a személyt szolgálják. Nem esznek emberhúst, nem fertőznek meg senkit, pusztán mesterük parancsát követi szófogadóan.

Ezek után felmerül a kérdés: Milyen is a világ első zombifilmje akkor? Természetesen ma már egyáltalán nem ijesztő, hiszen az 1930-as években még teljesen mást értettek horrorfilm alatt. Azért néhány jelenet atmoszférája még így is elég hatásos, a zene kellemesen hátborzongató, az operatőri munka pedig bizonyos beállításoknál mondhatni megelőzte korát. Így megemlítendő az a jelenet, mely az egyik szereplő háta mögül indít, majd a kamera eltávolodik és a beszélgetés végeztével visszatér kiindulási pontjára.  
Technikai szempontból tehát mindenképpen remek a film, a probléma viszont az, hogy dramaturgiailag már kevésbé, pedig a cselekmény adta magát, hogy egy hangulatos és borzongató filmet kovácsoljanak belőle, hiába a korszak végére már olyannyira bejáratott kliséket vonultatja fel. Adott egy szerelmespár, Neil és Madeleine, akiket meginvitál magához egy gazdag férfi, egy bizonyos Beaumont, hogy tartsák nála az esküvőt. Persze nem a nagy szíve, sokkal inkább a nő iránt táplált érzelmei vezérlik, ugyanis a helyi sámán, Legendre segítségével szeretné megbabonázni, hogy együtt élhessenek. És itt jön képbe a zombis hókuszpókusz, mely során az arát élőhalottá változtatják.

Az igen rövid, alig több, mint egy órás játékidő sajnos néha vontatottnak hat, ám ez csak a kisebbik probléma. Az aránytalanul elnyújtott felvezetés szolgálná azt a célt, hogy szimpátiát vagy épp antipátiát keltsen az egyes karakterek iránt a nézőben. Ez csak részben sikerül, pedig a cselekmény nem mozgat túl sok szereplőt. Az ara a játékidő felében élőhalott, ami azt jelenti, hogy üresen néz maga elé, így tőle óriási színészi teljesítményt nem kell várnunk. Így tehát a négy férfira hárul a feladat, hogy elvigyék hátukon a filmet. Nos, azt kell mondjam, hogy csak egyikőjük vette komolyan a feladatát, bár ehhez nagyban hozzájárultak a szerep adta lehetőségek, de haladjunk csak szép sorjában.

Neil, a férj lenne a hős, akitől azt várnánk, hogy a felesége halála utáni sokkból nagy nehezen talpra áll, hogy miután megtudja, kedvese "csak zombi lett", útnak ered, hogy megmentse. Ez csak részben igaz, ugyanis a férfi mindvégig úgy viselkedik, mint aki teljesen megtébolyodott, vagy szimplán ittas. Nem érezzük át fájdalmát, mivel a filmnek nem sikerült megfelelően bemutatnia azt a kapcsolatot, mely Madeleine-hez fűzi. A hátralevő időben szerepe nagyjából megegyezik a zombit alakító statisztákéval, annyi különbséggel, hogy ő Madeleine nevét hajtja folyamatosan. A probléma tehát az, hogy a főhőssel nem tudunk azonosulni, így érzelmileg se hat ránk a film, ezáltal teljesen érdektelenek leszünk az iránt, hogy sikerrel jár-e a hős.
Az ő társa a doktor, akinek visszatérő vicce, hogy mindig gyufát kér. Sőt, a korszak bugyutaságaként az utolsó mondat is ez a poén. Sajnos az effajta humor nagyon rosszul öregedett, így inkább kínos, mintsem bájosan megmosolyogtató. Enyhe túlzással a doktort egyfajta Van Helsing pótléknak is tekinthetjük, mivel ő az, aki valamelyest jártas a vudu mágiában és tudja, miként lehet megmenteni a nőt. Mondjuk a Drakula hasonlat az egész filmre ráhúzható, mivel a cselekmény nagyvonalakban megegyezik, illetve a főgonosz egyenesen a vámpír karizmájával bír, bár az őt alakító színész nevét látva ez nem csoda.
Ott van még az említett földtulajdonos, Beaumont, akinek hátsó szándékai vannak, de a karma persze beüt és Legendre szépen átveri őt is. A vétkező karakter feloldozása elmaradhatatlan, így ő az, aki a mágust végül a szakadékba löki, hogy aztán ő is utána zuhanjon.

Aki menti a menthetőt, az nem más, mint Lugosi Béla. Hazánk szülöttjének minden mondata, megmozdulása és a legapróbb gesztusa is lenyűgöző. Játéka egyszerre sugallja azt a felsőbbrendűséget és már-már őrületet, ami karakterét jellemzi. És végső soron ő az egyetlen a filmben, aki ténylegesen színészkedik. Öröm volt nézni, ahogy kijátssza Beaumont elvakultságát. Az a jelenet pedig, ahol a férfi lassú átalakulását halálos nyugalommal szemléli és azon elmélkedik, hogy ő az első, aki tudja, hogy mi is történik vele, nos egyenesen hátborzongató. Lugosi tehát valósággal lubickol a szerepben és egymaga menti meg az egész filmet.

A DVD kiadásról:
Vicces, de ezt a DVD-t is nagyon olcsón, mindössze 200 forintért sikerült megszereznem. A kiadás megint csak pofonegyszerű, mely a Horror klasszikusok sorozat keretein belül jelent meg. A borító nekem nagyon tetszik, igazi retro hangulata van, bár ilyen fedetlen keblű nénit nem láthatunk a filmben, úgyhogy kicsit csalóka a kép. A menü sincs túlbonyolítva, mint ahogy a képen látjátok, extrák terén pedig kapunk Lugosi Béláról egy DVD kiadású wikipédia oldalt, ha úgy tetszik. A film régi, így a képtől nem kell csodát várni, viszont a hang szerintem nagyon tompa volt sokszor, főleg a film elején. Emlékeim szerint a Drakulánál nincs ilyen probléma, bár lehetséges, hogy annak jobb állapotban maradt meg a hangsávja.

Sajnos A fehér zombi nem állta ki úgy az idő próbáját, mint számos ekkor készült, mára már klasszikusnak számító darab. Ennek pedig egyáltalán nem az az oka, hogy nem a mai értelemben vett zombikat szerepelteti. Sőt, ez épp az erényei közé sorolandó. A probléma sokkal inkább az, hogy nem sikerült megfelelő érzelmi alapot kiépíteni a szereplők és a nézők között, pedig a történet magában hordozta annak lehetőségét, hogy egy nagyon komoly, drámai hangvételű horrort készítsenek belőle. Egyáltalán nem vagyok remake párti, de ezt a filmet bőven újra fel lehetne dolgozni, mivel pompás alapanyag és nem mellesleg van annyira régi, hogy egy modernebb újragondolást készítsenek belőle. Ennek ellenére a horrorfilmek rajongói érdekességként megnézhetik, hiszen a műfajon belül mégiscsak mérföldkőnek számít.